INTERAKTÍV PROJEKTNAP A MAGYAR NEMZETI MÚZEUMBAN

2017.05.16 21:02

INTERAKTÍV PROJEKTNAP A MAGYAR NEMZETI MÚZEUMBAN

(Időutazás 100 percben)

Különleges élményben volt részük – többek között – a balassis diákoknak is, amikor március 31-én sikerült egy csuda izgalmas interaktív élmény- és ismeretbővítő projektnapon részt venni a MNM-ban. A 100/100-as titokzatos címet viselő rendezvény sejteni engedte, hogy itt valami egészen különleges látvány fogadja majd a közel 40 fős társaságot.

 

A múzeumpedagógusok segítségével részesei lehettünk egy időutazásnak, amely 100 évet ölelt fel 100 percben. A „zárás utáni” tárlatvezetés a látogatók elől elzárt területeken vezetett keresztül, olyan helyekre vittek bennünket, ahová a szokásos múzeumlátogatások során nem kerülhet senki.

A 100 évvel ezelőtti Pesttel és Budával ismerkedhettünk, közben egy-egy jelenetben a diákjaink is „szereplőkké” váltak. Rengeteget kérdezhettek, nagyon figyelmesen és jó meglátással következtettek az időbeli események alakulására.

 

 Lelkes közreműködésüket motiváló pontszerző versennyel kötöttük össze, amit a 4 részből álló rendezvénysor végén értékeléssel zárunk.

Ezen kivételes alkalom végén ismét a Múzeum cukrászdában fejeződött be a remek hangulatú program, amely időben és térben megmozgathatta a diákok és felnőttek fantáziáját is! Szívesen ajánljuk minden korosztálynak ezt a speciálisan szerkesztett és felépített interaktív múzeumpedagógiai projektet.

Molnárné Duschek Eszter pedagógiai igazgatóhelyettes és Faragó Ildikó –magyartanár szervezésében valósult meg ez a rendezvény.

A következő mozgalmasnak ígérkező  projektnapra, 2017. április 21-én kerül sor: ez alkalommal Pannónia világával és mindennapjaival  ismerkedünk újszerű megközelítésben, amit kifejezetten az 5. évfolyamnak, továbbá a 6. évfolyam vizsgázói számára tartunk fenn, és már külön kutatófüzettel felszerelkezve indulunk, hogy megismerjük az egykori provincia életét és mindennapjait.

A program lebonyolításában: Faragó Ildikó – latintanár és Juhász Orsolya történelem szakos tanárnő vesz részt.