Szakmaiság a csúcson!
Mindenképp érdemes beszámolni azokról a szakmai képzésekről, amelyek körülölelik a Közhasznú Alapítvány életét, hiszen csak magasan színvonalon érdemes foglalkozni a jövő generációjával. Nemcsak az Új Nemzedék Központ továbbképzésén vett részt projektvezetőként egy pedagógusunk, hanem az igazi mentori munkához - már-már sokadik - diplomájának megszerzése után is a Life Long Lerning elvét vallva, egy egyetemi képzésen folytatja szakmai képzését, ami Gyakorlatvezető Mentortanári egyetemi diplomát ad, s ezzel azt a jogosultságot, hogy az Alapító Okiratunkban szereplő legkisebbektől a legnagyobbakig - egyetemisták gyakorlatvezetőjeként is segítheti a szakmai munkát. Legelőször a Vesta-papnők tanítási metódusa jutott eszünkbe, akik ugyan "csak" 30 évig végezték a szolgálatot, az első 10 évben tanulták a felszententelt hivatásukat, 10 évig szolgáltak, majd az utolsó 10 évben a következő nemzedéknek adták át a tudást, képezték mindarra, amit ők már tudtak. Nekünk is vannak elhivatott kollégáink, akik valóban hivatásuknak érzik a jövő nemzedékének képzését, amiért felelősek vagyunk mindahányan, akik erre hivatottak. Segítőink a szülők, pedagógusok, és azok a támogatóink, akik az 1 %-uk felajánlásával segítik a munkánkat most már évek óta. Bízunk benne, hogy minden, ami az ifjúságról szól, biztos kezekben és szakmailag a csúcson valósul meg.