Már két csoport is olaszul tanul...
Az éves tervezési feladatunkban a korábbi években megfogalmazott elképzelés valóra vált. A latinul tanuló gyerekek immár rendszeres foglalkozásokon vehetnek részt - szülői hozzájárulással - az olasz nyelvi kurzuson, amelyet kerületünkben élő olasz nyelvet oktató pedagógus segítségével valósítunk meg. Az I.félévben a kisebb korosztály számára indítottuk be a rendszeres olaszórákat, s a sikeren felbuzdulva, a II. félévtől már a nagygimnazisták is kialakíthatták csoportjukat. Nyelvtanárunk készséggel jön hozzánk, dicséri és buzdítja a tanulókat, akik már a Studio Italia jóvoltából hozzájuthattak iskolai kedvezmény igénybevételével a Progetto Italiano könyv példányaihoz. A folyamat látványos és biztató... Mindkét csoport egy-egy olasz nyelvi dallal készül majd, nagyon ügyesek... Mester és tanítványai egyaránt. A következő évben már rögtön meghirdetjük az 5. évfolyam számára ezt a páratlan és rendkívül kényelmes lehetőséget, hiszen egy lépést sem kell tenniük a gyerekeknek, s egy csodálatos nyelvi világgal ismerkedhetnek meg saját környezetükben, helyben, a gimnáziumuk falain belül. Köszönjük Rita néninek ezt a példa értékű hozzáállását és színvonalas munkáját. A terveknek megfelelően a 2016/17-es tanévben egy olaszországi körutazáson vehetnek részt az érdeklődők a kurzus végén...